A nagy titok.
Olcsón jót.
Régebben elsősorban a dizájn és a státusz szimbólum volt a fontos, (mivel a fa nevetségesen olcsó volt) és közel sem volt ilyen fontos a hatásfok, mint mostanában. De sokan leragadtak a dizájnnál „kollégák” is, de nem beszélve a csináld magad mozgalom „szakértőitől” akik harsányan hirdetik az igét a neten, pedig hallgatni kéne a hozzá nem értésükről, és nem hirdetni, hogy fizika és logika órán mindig hiányoztak. Pedig a fa mázsája már nem 30 forint, hanem jóval több. De sajnos a kiadott könyvek zöme is a 70-es években készültek, amikor még félhavi fizetésből meg lehetett venni egy évre a fát vagy a szenet.
Most az emberek zöme elsősorban a drága gázt akarják kiváltani egy megfizethetőbb fűtésre, amely még jóval melegebbet is biztosít. Saját lakásomat tudom mondani példának. 8 évvel ezelőtt elfogyott 2800-3000 köbméter gáz maximum 21-22 fok volt, ugyan az a lakás 5-6 erdei méter fával ki van fűtve egy szezonba és jóval melegebb van és forintálisan pedig évi 100-120 ezerből meg van. Azaz több százezer forint megtakarítás.
Szabolcs megyébe sok ukrán család költözött át és sokan panaszkodtak, hogy ugyan azzal a gáztűzhellyel és kávéfőzővel, sokkal több ideig tart, hogy kifőjön a kávé. Mi is azt tapasztaljuk, hogy egyre drágább és egyre rosszabb a minősége a gáznak, persze a hozzáértők azt mondják, hogy a gáz minősége nem változik.
Ez a minimum.
Az alapfelállás.
Tűztér kb. ... Ft
Vagy amilyen tűzteret szeretne
Füstcsövek: ... Ft
Tűztér és tartozékai: ... Ft
Aktuális árakról kérem telefonon érdeklődjön.
Hőleadó felület
Tűztér kb.: 2 négyzetméter
Füstcső kb.:0,7 négyzetméter
Összesen: 2,7 négyzetméter
Ez a jobb
Rásegítő
Tűztér kb.: ... Ft
Vagy amilyen tűzteret szeretne
Füstcsövek + rásegítő
Pillangó szelep és zárt ajtónál nyitás elleni védelem :... Ft
Aktuális árakról kérem telefonon érdeklődjön.
Hőleadó felület
Tűztér kb.: 2 négyzetméter
Füstcsövek + rásegítő
pillangó szeleppel kb.: 1,4 négyzetméter
Összesen 3,4 négyzetméter + a rásegítő a pillangószelepig a tűztér részét képezi
Ez a még jobb
Rásegítő (6 csövű)
Tűztér kb.: ... Ft
Vagy amilyen tűzteret szeretne
Pillangó szelep és zárt ajtónál nyitás elleni védelem plusz
Összesen ... Ft
Aktuális árakról kérem telefonon érdeklődjön.
Hőleadó felület
Tűztér kb.: 2 négyzetméter
Füstcsövek + rásegítő pillangó
szeleppel kb.: 1,8 négyzetméter
Összesen 3,8 négyzetméter + a rásegítő a pillangó szelepig a tűztér részét képezi
Az Ász:
Rásegítő (alábukó)
Tűztér kb. ... Ft
Vagy amilyen tűzteret szeretne
Füstcsövek + alábukó
Pillangó szelep és irányváltó
zárt ajtónál nyitás elleni védelem
Összesen ... Ft
Aktuális árakról kérem telefonon érdeklődjön.
Hőleadó felület
Tűztér kb.: 2 négyzetméter
Füstcsövek + alábukó pillangó
szeleppel kb.: 2,7 négyzetméter
Összesen: 4,7 négyzetméter
A jó hatásfok egyenesen arányos a leadó felület nagyságával.
Működésének lényege, hogy begyújtáskor, ha kell, biztosítjuk a füst direkt távozását. Néhány perces üzemeltetés után a kémény felmelegedése és a huzat megnövekedése alkalmat biztosít arra, hogy egy irányváltó szelep elfordításával eltereljük a füstöt. Így megnyújtjuk a füstjáratot és csökkentjük a légtömegáramlás sebességét és így a kimenő fűst hőmérsékletét, ami így a lakásunkat és nem az angyalok talpát melegíti.
Az Ász
Bal oldali bekötéssel
Az Ász
Jobb oldali bekötéssel
A gáz árának elszabadulásával fokozott igény jelentkezett arra, hogy egy megfizethető, de hangulatos, jó hatásfokkal rendelkező kandalló szülessen meg. Régen a kandalló inkább hangulati elem volt, mintsem elsősorban teljes fűtési megoldás, attól függetlenül, hogy alkalmas volt fűtésre. Amennyiben csak a kandallóval szeretné megoldani a fűtést, akkor erősen ajánlott az alábukó pillangó szeleppel, mert ez arra lett kifejlesztve, hogy egy rendkívül jó hatásfokú kandallót birtokolhasson. Bármelyik, jelenleg a piacon lévő méreg drága tűztér sem tudja pótolni a rásegítő szerepét, mert a jó hatásfok egyenesen arányos a hőleadó felület nagyságával. A tűztér rövid csővel való bekötése azt eredményezi, hogy a termelt hő nagy része távozik a füsttel, ha növekszik a hőleadó felület, akkor sokkal több hő marad a lakás fűtésére, így jelentősen kevesebb fával jobb eredményt érünk el, azaz a befektetés rövid időn belül visszatérül. Nagyon fontos szempont, hogy áramszünet esetén is biztonságosan tudjuk használni az alábukós rásegítőt (levegős).
Sajnos nagyon sokan, úgy hasonlítják össze az sima füstcsövet és az alábukós rásegítőt, hogy nem mérik fel a két hőleadó felület közti különbség igazi jelentőségét. Pedig nem szabad elfelejteni, hogy nem egy évre vesszük a kandallót. Az alábukós rásegítő az évek során a nagyobb hőleadó felület miatt többszörösen megszolgálja az árát.